I. fejezet

"...I hate to see you, walking out there, out in the rain..."

Erős fejfájással ébredtem délután. Az ágyamban feküdtem. Gondosan be voltam takargatva, az ablak bukóra volt nyitva. Néha-néha meglibbentette a függönyt a szellő, ezzel kellemes hűvösséget árasztva szét a szobában. Rémlett valami az estével kapcsolatban. Eljött hozzám Sasha, azután... tényleg. Hol van Sasha? 

Felülve az ágyon azonnal meg is gondoltam magam, és visszafeküdtem. Kibírhatatlan volt az émelygés, és a fejfájás. 

- Sasha - kezdtem erőtlenül kiabálni - bár mondjuk ez enyhe túlzás, inkább morgásnak nevezném. Válasz híján újrapróbálkoztam. - Sasha! 

- Hmm?

- Hol vagy? - vánszorogtam ki a tenyérnyi méretű hálószobámból. Ugyan abban a pózban feküdt az asztal alatt.
- Segíts ki innen - nyöszörgött. - Már vagy háromszor beütöttem a fejem.
Nevetve segítettem kimászni neki az ebédlőasztal alól. Először megfogtam a jobb kezét, és így próbáltam kirángatni.
- Sasha! Ne hagyd már el magad, nem tudlak így kihúzni - nevettem fel az eddigieknél is hangosabban. Zengett tőlünk az egész panel.
Minden erőmet összeszedve rántottam fel a földről. Lihegve dobtam szét magam a szőnyegen.
- Tuti nem tisztán jöttél ide - ültem fel gyanakvó tekintettel.
- Hát, tényleg nem - röhögte el magát kínosan. - Nincs kedved elkísérni... mondjuk hazáig?
- Végül is - rántottam meg a vállam -, ma úgyis szabadnapos vagyok.

Furcsán nézhettünk ki. Két fiatal lány, rövid farmernadrágban, össze-vissza szabdalt blúzban, kócos hajjal nevetve lökdösi félre az embereket, akik az útjukba álltak - ezek voltunk mi, akármire ránéztünk, akármit mondtunk mindig nevettünk. Már nem volt hatása a kokainnak, alkoholnak, vagy bármi másnak. Egyszerűen csak örültünk, hogy fiatalok vagyunk. Sasha nem lakott messze tőlem. Végig kellett menjünk a Sunseten, el a Roxy előtt, majd felmentünk a Larrabee-n. Elbúcsúzva tőle a lelkére kötöttem, hogy meg ne próbálja elfogyasztani a maradék kokót, ő pedig helyeslően bólogatott. Úgysem fogja kibírni, ismerem már annyira.
- Inkább add ide - nyújtottam ki a kezem.
- Mégis mit?
- A kokót, gyerünk. Ne kéresd magad - tettem csípőre a kezem.
- Faszom - húzta elő a táskájából -, vigyázz rá. Takargasd be, esténként pedig énekelni kell neki...
- Kussolj már - röhögtem fel, miközben a zacskót belenyomtam a zsebembe.
Hazafelé gondoltam egyet, és elindultam felfelé a Sunseten. Otthon úgyis unatkoznék, így talán még össze is futhatok valakivel.
A tömeg szokás szerint megint hatalmas volt. Bár fogalmam sem volt, hogy hova ez a nagy sietség, felvéve a tempót haladtam az emberekkel. Erről-arról lökéseket éreztem - többnyire engem löktek meg, és nem én őket -, de ezt már régen megszoktam.
Gőzöm nem volt éppen merre tartok, mentem amerre a lábam vitt. Annyira elmerültem gondolataimban, hogy észre sem vettem időközben egy középkorú rendőr bökdösi a vállamat.
- Hölgyem, kérem sétáljon vissza a rendőrautóhoz - mondta ellentmondást nem tűrő hangom. Jobb karomat erősen megragadta, majd elkezdett húzni a jármű felé. Magas férfi volt, néhol őszült már, de nem volt túlságosan öreg.
- De miért? - torpantam meg hirtelen, majd kirántottam kezem erős szorításából.
- Mi az ott a zsebében? - mutatott le a combomra. Kíváncsian lenéztem... basszameg, kilóg a kokós zacskó.
- Zacskó - túrtam kétségbeesetten a hajamba.
- Jöjjön, beviszem a rendőrségre... bár, ha jobban meggondolom - mért végig tetőtől-talpig -, a mellettünk lévő zsákutcában elsimíthatnánk az ügyet.
Furcsa grimasz ülhetett ki az arcomra. Gondoljuk gyorsan át a lehetőségeket; ha bevisz a rendőrségre, le is csukhatnak ezért. Nem, ezt nem engedhetem meg. A második opció, hogy bemegyek vele a sikátorba, és "elsimítjuk" az ügyet, hm, akkor már előbb megyek a börtönbe. A harmadik, hogy kurva gyorsan elszaladok.
Végül a futás mellett tettem le a voksomat. Próbáltam olyan gyorsan, és ügyesen kerülgetni a járókelőket, amilyen gyorsan csak tudtam.

- Álljon meg! - kiabált után a fakabátos. Fittyet hányva rá befordultam a következő saroknál, amilyen gyorsan csak tudtam. Van pár másodperc előnyöm, hova bújjak? Futottam még pár métert, majd az első szimpatikusnak tűnő raktárajtón bevágtam magam. Erősen az ajtóhoz nyomtam a fülem, ekkor vettem észre, hogy kulcs is van a zárban, gyorsan átfordítottam. Megkönnyebbülten fordultam meg a kis, koszos és enyhén gyér fényben "tündöklő" raktárban. 

Hat csodálkozó szempárral találtam szemben magam. Öt férfi, és egy nő bámult rám, mintha még nem láttak volna embert. Három lány a földön feküdt félmeztelenül. Az egyiken nem volt felső, míg a másikon, csak felső volt. A harmadiknak csak a lábát láttam. Akaratlanul is elmosolyodtam, amikor az egyik srác majdnem átesett a földön fekvő lányon - ez az én hibám volt, mert továbbra is engem bámultak, így nem vette észre az előtte hánykolódó, hiányos öltözetű hölgyet. 

- Te ki vagy? - kérdezte egy szőke hajú srác. 

- Ha már lefeküdtél velünk, akkor nem szívesen látunk itt - röhögött fel a göndör hajú, mire mindenki nevetni kezdett, még a halálán lévő lány is a sarokban. 

- Cassidie vagyok, és éppen egy rendőr elől menekülök - válaszoltam könnyedén, mintha olyan természetes dolog volna. - Van hátsó kijárat? - fordultam körül. 

- Nincs - válaszolta a vörös hajú.

- Fasza - vágtam le magam a koszos földre. - Ti kik vagytok? - néztem rájuk kíváncsian. 

- Én Slash vagyok - mutatkozott be a  göndör. - Ő ott Duff - mutatott egy magas fiúra, aki épp elvolt a felső nélküli lánnyal. - Izzy, aki majdnem átesett miattad Vanessán. 

- Clara vagyok - morogta a lány -, és kurvára fáj az oldalam - kezdte el tapogatni a bordáit.

- Bocs - röhögött fel Izzy. Nem mutatott különösebb együttérzést. 

- Akkor Clara, egy fasz, holnapra úgyis elfelejtünk - rántotta meg a vállát Slash. 

- Kapd be Hudson, oké? - Slash úgy tett mintha meg sem hallotta volna, majd folytatta. 

- Axl a vörös hajú, Steven pedig a szőke tupírozott - vigyorodott el büszkén. 

- Miért üldözött egy rendőr? - kúszott közelebb Izzy kíváncsian. 

- Ezért - rántottam elő a kokainnal teli kis zacskót. Steven akár egy erre kiképzett rendőrkutya ott termett mellettem. 

- Nem... nem kaphatnék belőle? - hangja remegett, ahogyan ujjai is a vágytól. Le sem vette a szemét a kis zacskóról.
- Tessék - dobtam oda neki -, nekem úgysem kell. - Gyors puszit nyomott az arcomra - amin magam is meglepődtem, hiszem alig ismer három perce, látszólag nem zavarta, sőt, három perc után már simán mást is tesz egy lánnyal, nem tűnik szégyenlős fiúnak. Mosolyogva néztem utána, ahogy eltűnik a sötét szoba egyik sarkában.
- Mi az? - fordultam a magas fiú felé, kezdett zavarni a bámulása.
- Téged már láttalak - ült le mellém a magas szőke. Fejét nekitámasztva a koszos falnak figyelte az arcomat. Fogalmam sem volt ki ez a fiú, életemben nem láttam még, ő mégis úgy nézett rám, mint aki tényleg tudja ki vagyok. - Tegnap este.
- Nem emlékszem - röhögtem fel.
- Nem hát, mert totál kész voltál. Megkínáltalak cigivel - mosolyodott el.
Valami rémlett. Kint ültem a lépcsőn, és... valóban volt ott valaki.
- Te vittél fel? - kérdeztem kíváncsian.
- Ja. Gondoltam, hogy nem akarsz kint aludni a hidegben - rántotta meg a vállát.
- Kösz - válaszoltam nemes egyszerűséggel. Milyen kicsi a világ. Nem firtattam tovább, soha nem voltam az a fajta, akik kétmillió kérdést feltesz. Ő volt, ott volt, felvitt. Ennyi.
Félóra után úgy éreztem, hogy kimerészkedhetek a raktárból. Kinyitva a piszkos ajtót azonnal hunyorogni kezdtem az erős fénytől.  Ujjaimmal próbáltam takarni a szemem, de így is, szinte vakító volt a fény. El sem köszönve tőlük vágtam be magam után az ajtót, majd indultam el hazafelé.
- Hé! - hallottam egy kiabálást a hátam mögül. Vigyorogva fordultam vissza az ismerős hang felé. Slash volt az.
- Otthagytam valamit?
- Engem - röhögött fel. - Elkísérlek egy darabig. - Vállat vonva indultam el ismét. Amikor mellém ért, újra elkezdte a csacsogást. - Hány éves vagy?
- Tizenkilenc. Te faszagyerek? - vigyorgtam rá eszelősen. Szimpatikus.
- Húsz - húzta ki magát büszkén. - Nem gondoltam, hogy megérem valaha is - röhögi el magát ismét.
- Hát az életstílusotokat nézve... vagy a drog visz el benneteket, vagy az AIDS.
Tovább kerülgetve az embereket néha-néha ránéztem. Göndör haja folyton eltakarta az arcát, fekete farmernadrágja tapadt rá, imitt-amott ki volt szaggatva, fehér ujjatlan felsőt viselt, amin a Sex Pistols banda lógója szerepelt.
Magamra néztem. Rövid nadrágot viseltem - félelmetesen rövidet, nem is értem minek erőszakoltam ezt magamra -, és egy sima szürke pólót. Unalmas, mint mindig.
- Hol dolgozol? - kérdezte, miközben maga után húzva átszaladunk a zebrán.
- A Skyba - mondtam miközben visszaránttam fél kézzel. Majdnem elütötte egy biciklista. - Nem látsz, baszd meg? - kiabáltam a fiú után, aki csak lazán beintett egyet.
- Az hol van? - kérdezi Slash nem is reagálva arra, hogy épp most mentettem meg az életét.
- Majd elviszlek egyszer.
- Vagy kétszer - vigyorogott rám.

ELŐZETES

Sziasztok! :)
Dolgozom az első részen - hamarosan kész is lesz -, de mielőtt publikálnám, megszeretném mutatni nektek a blog előzetesét, amelyet M.Gin készített nekem.
Nagyon szépen köszönöm neki még egyszer.

Prológus

"I might be a little young, but honey I ain't naive..."

L o s  A n g e l e s,  1 9 8 5  á p r i l is 

Kilépve a kis lakásomból elindultam a Sky bárja felé. Nemrég nyílt kocsma, sötét falakkal - amik engem eléggé nyomasztanak -, és világos bútorokkal. Annak ellenére, hogy új bár volt, viszonylag sokan betévedtek hozzánk.
Kellemetlenül éreztem magam az egyenruhánkban, amely egy rövid - szinte alig takaró - barna szoknya volt, és egy fehér pántos felső. Szőkés hajamat felkötöttem kontyba, reménykedve abban, hogy kicsit lehűti nyakam a kellemes áprilisi szellő - nem így történt.
- Hé faszfej! - kiabáltam oda Harrynek nevetve, ahogy megpillantottam az utcán. Harry az egyik legjobb barátom volt amióta ideköltöztem. Egy tizenhat éves suhanc, aki nagyfiúnak érezte magát, mert néhanapján füves cigit szívott - azután két napig a halálán volt tőle -, és volt eddig egy nője. Mindazok ellenére, hogy elég pipogya lélek, munkája volt, és elhagyta alkoholista anyját. A sors iróniája, hogy csak két ház választotta el őket egymástól, Harry is nevetett az egészen, de sehol máshol nem talált megfelelő árban lakást.
- Cassidie, mindig öröm találkozni veled - ölelt meg. Bár fiatalabb volt nálam három évvel, alig értem fel a válláig. - Skyba mész, ilyenkor? - nézett le karórájára.
- Délutánra osztottak be - forgattam meg a szemem. - De legalább az egész estém szabad - rántottam meg a vállamat.
- Eltöltjük együtt? - kérdezte pimasz mosollyal az arcán, mire sípcsonton rúgtam. - Áu, baszd meg, elég lett volna egy "nem" is - hajolt le bokájához. Nevetve kerültem ki, majd indultam el ismételten a bár felé.
Belépve meglepően kevés embert találtam bent. Táskámat ledobva pultra beálltam Tracy mellé mosogatni. Csendes lány, és szorgalmas. Látszott, hogy nagyon kell neki a pénz, és semmiféleképpen nem dobta volna el ezt a munkát. Nem kerestünk sokat, de viszonylag jól fizető munkalehetőség volt. Számlára volt pénzünk, más nem számított.
- Szia Tracy - köszöntem neki mosolyogva.
- Szia Cass - nézett rám egy pillanatra, majd ismét a poharakat kezdte pásztázni. - Az a kopasz pasi megint téged kér. Azt mondta senkitől sem fogadja el a vodkáját, csakis a ''szőke hajú bombázótól" - rajzolt nevetve idézőjeleket az ujjaival. Szememet megforgatva indultam el a kopasz pasas felé, majd unottan vártam, hogy mit rendel.
- Egy vodkát.
- Ezt a munkatársam is megtehette volna - mutattam Tracy felé hanyagul. Elegem volt ezekből az emberekből. Minden nap itt voltak. Nem az a kedves kis társaság volt, akikhez még be is ültem volna, majd végig röhögtem volna velük az estét, hanem inkább a ''húzzál már kifelé" típusú emberek vigyorogtak rám. Körül-belül harminc évesek lehettek, akár a lányuk is lehettem volna - persze csak ha időben kezdik.
- Mi tőled szerettük volna, szivi - mosolygott rá a társaira. Mindkét szemöldököm az egekig szökött fel. Szivi? Szivi az...
- Rendben - morogtam az orrom alá, majd visszasétáltam a pulthoz.

•

- Szia Cass - köszönt el Tracy a kocsma ajtajában, majd megindult az ellentétes irányba. 

Az utcát már ellepték a nyüzsgő emberek. Rövidnadrágos lányok, mély dekoltázsokkal, várva arra, hogy egy punk fiú leszólítsa őket. Az egyik zsákutca előtt megpillantottam pár füvező hippit, akikhez éppen egy rendőr állt oda csípőre tett kezekkel, majd elvéve az egyik lánytól a cigit mélyet szívott belőle és elfordult... hm, és mi ezekre bízzuk a biztonságunkat. A hippik is meglepődtek, majd legyintve egyet az incidensre tovább füstölögtek mosolyogva. 

Hosszú volt az út mire az ismerős - enyhén lepukkant - panelházhoz értem. Szerettem sétálni, mindig is, de azért túlzásokba nem estem soha. 

Felérve a lakásomba azonnal levágtam magam a díványra. Holnap nem kell dolgoznom. Legalább holnap nem.
Két perc pihenés után hangos kopogásra lettem figyelmes. Próbáltam elengedni a fülem mellett, arra gondoltam, hogy talán csak beképzelem. Fejemre húzva a párnát próbáltam az egyre erősödő kopogást csitítani, ami csak nem akart megszűnni.
- Megyek már - morogtam oda, amit nagy valószínűséggel az ajtón kívül álló ember nem hallott, így folytatta a dörömbölést. - Megyek már basszus! - kiabáltam oda.
Gyors pillantást vetettem a tükörképemre. Kócos haj, elkenődött rúzs... egyszóval; borzalmas. Megrántva a vállamat, amolyan "minden mindegy" alapon kinyitottam az ajtót, amelyen Sasha úgy vágódott be, akár egy rakéta.
- Mi a frászt csináltál eddig? És, hogy nézel ki? - kerekedett el a szeme. Sasha egy életvidám rocker lány volt. Általában a vidámságát a drogokból nyerte, de alapból is hiperaktív volt.
- Miért jöttél? - kérdeztem egy hatalmas ásítást követően.
- Ja, tényleg - ült le törökülésben a díványra -, a minap jöttem hazafelé anyáméktól. Az a szép csillogós felső volt rajtam amit a múltkor mutattam, a hajamat befont...
- A lényeget Sasha - vágtam közbe még mielőtt jobban elkalandoztunk volna.
- Szóval, találkoztam egy helyes fiúval, meghívott a Roxyba egy italra, és nézd mit adott amikor elbúcsúztunk - lassan kiemelt a táskájából egy zacskó fehér port, majd elkezdte lebegtetni a szemem előtt.
- Te bolond vagy? - nyomtam le a kezét. - Vidd innen. Megbeszéltük, hogy nem használjuk többet ezt a szart.
- Ne már Cass, ne légy ünneprontó - tört le látványosan. Szabályosan vergődni kezdett az ágyon. Hisztizett akár egy kisgyerek a boltban, ha nem kapta meg az amit szeretett volna. Csodálkozva néztem egyre furcsább - már-már rémisztő viselkedését.
- Ah, faszom. De csak egy csík - tettem fel a mutatóujjam -, szigorúan egy csík - vigyorodtam el, mire diadalmasan felnevetett. Magam is meglepődtem mennyire felvillanyozott a tudat, hogy megint droghoz nyúlok.
Két egyforma hosszú csíkot szórt ki az asztalra, elővéve a zsebéből egy egy dollárost, azonnal eltüntette mindkettőt.
- Te jössz - nyújtotta át szipogva a papírt.
Tudtam, hogy másnap baromi szarul leszek, és fájni fog a fejem, mégis gondolkodás nélkül szippantottam fel a Sasha által kreált újabb csíkot.

Félóra múlva már azt sem tudtam hol vagyok. Kicsit szédültem, és érdekes dolgokat kezdtem magam előtt látni. A fal hullámzott, a képek villogtak és egyszerűen minden vicces volt. Szétterülve az ágyon a plafont pásztáztam, azt remélve, hogy attól picit kijózanodom. Óvatosan megemeltem a fejem, hogy megkeressem Sasha-t. Az asztal alatt feküdt, és nevetett valamin. Elfúló hangon kezdett zagyvaságokat beszélni.
Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem kimegyek a friss levegőre, attól majd elmúlik a szédülés, és üdén térek vissza a lakásba. Tántorogva megindultam az ajtó felé, amikor megfogtam a kilincset a büszkeségem lyukat ütött a mennyezeten. Nevetve kiléptem a folyosóra - bár fogalmam sem volt min nevetek éppen.
- Ah, picsába! - kezdtem el mérgelődni hangosan. - Mi a fenéért kell nekem a negyediken lakni?
Határozott léptekkel indultam lefelé a lépcsőkön, egyik lábamat a másik után tettem ösztönösen. Néha-néha neki mentem a falnak, vagy a korlátnak, de nem estem el. Minden megbotlásomnál kitört belőlem a nevetés, majd pár pillanat múlva elkomolyodva folytattam az utamat. Diadalmasan nyitottam ki az épület ajtaját, majd levetettem magam az ajtó előtti pár lépcsőfokra. A hideg szellő segített kicsit kijózanodni, ennek ellenére még mindig úgy éreztem, hogy a víz alatt vagyok az erős füldugulástól.
Egy-egy autó elhajtott előttem, néhány részeg  fiatal kóborolt hazafelé valahonnan, vagy éppen most mentek otthonról valahova. Fogalmam sem volt hány óra van.
- Cigit? - szólt mellőlem egy férfi hang.
- Tessék? - fordultam felé  lassan.
- Kérsz cigit? - nyomta elém a Marlboros dobozt.
- Ugye nem akarsz elrabolni? - érdekes kérdéseim támadnak beszámíthatatlan állapotomban.
- Nem - röhögött fel az idegen. - Csak megkínáltalak.
- Aha, az jó - rántottam meg a vállam. - Nem kérek, köszönöm.
- Hogy hívnak? - kérdezte a fiú, miközben a cigaretta meggyújtásával küszködött.
- Cassidie - mosolyodtam el. - Add ide - vettem ki a kezéből a gyújtót, majd egyetlen nyomással lángra kapott, ezzel meggyújtva ajkai között himbálózó szálat. - Cassidie Moore vagyok.
Ahogy kimondtam minden elsötétült, másnap délután már a saját ágyamba találtam magam, nem emlékezve arra, hogyan kerültem oda, és mi történt az előző este.

Hát sziasztok! ☺
Ez lenne az új blogom. Prológusnak ezt szántam, de inkább nevezhetnénk első fejezetnek is akár. Remélem tetszett nektek, minden építőjellegű megjegyzést szívesen fogadok.

Puszi,  A l i c i a