Prológus

"I might be a little young, but honey I ain't naive..."

L o s  A n g e l e s,  1 9 8 5  á p r i l is 

Kilépve a kis lakásomból elindultam a Sky bárja felé. Nemrég nyílt kocsma, sötét falakkal - amik engem eléggé nyomasztanak -, és világos bútorokkal. Annak ellenére, hogy új bár volt, viszonylag sokan betévedtek hozzánk.
Kellemetlenül éreztem magam az egyenruhánkban, amely egy rövid - szinte alig takaró - barna szoknya volt, és egy fehér pántos felső. Szőkés hajamat felkötöttem kontyba, reménykedve abban, hogy kicsit lehűti nyakam a kellemes áprilisi szellő - nem így történt.
- Hé faszfej! - kiabáltam oda Harrynek nevetve, ahogy megpillantottam az utcán. Harry az egyik legjobb barátom volt amióta ideköltöztem. Egy tizenhat éves suhanc, aki nagyfiúnak érezte magát, mert néhanapján füves cigit szívott - azután két napig a halálán volt tőle -, és volt eddig egy nője. Mindazok ellenére, hogy elég pipogya lélek, munkája volt, és elhagyta alkoholista anyját. A sors iróniája, hogy csak két ház választotta el őket egymástól, Harry is nevetett az egészen, de sehol máshol nem talált megfelelő árban lakást.
- Cassidie, mindig öröm találkozni veled - ölelt meg. Bár fiatalabb volt nálam három évvel, alig értem fel a válláig. - Skyba mész, ilyenkor? - nézett le karórájára.
- Délutánra osztottak be - forgattam meg a szemem. - De legalább az egész estém szabad - rántottam meg a vállamat.
- Eltöltjük együtt? - kérdezte pimasz mosollyal az arcán, mire sípcsonton rúgtam. - Áu, baszd meg, elég lett volna egy "nem" is - hajolt le bokájához. Nevetve kerültem ki, majd indultam el ismételten a bár felé.
Belépve meglepően kevés embert találtam bent. Táskámat ledobva pultra beálltam Tracy mellé mosogatni. Csendes lány, és szorgalmas. Látszott, hogy nagyon kell neki a pénz, és semmiféleképpen nem dobta volna el ezt a munkát. Nem kerestünk sokat, de viszonylag jól fizető munkalehetőség volt. Számlára volt pénzünk, más nem számított.
- Szia Tracy - köszöntem neki mosolyogva.
- Szia Cass - nézett rám egy pillanatra, majd ismét a poharakat kezdte pásztázni. - Az a kopasz pasi megint téged kér. Azt mondta senkitől sem fogadja el a vodkáját, csakis a ''szőke hajú bombázótól" - rajzolt nevetve idézőjeleket az ujjaival. Szememet megforgatva indultam el a kopasz pasas felé, majd unottan vártam, hogy mit rendel.
- Egy vodkát.
- Ezt a munkatársam is megtehette volna - mutattam Tracy felé hanyagul. Elegem volt ezekből az emberekből. Minden nap itt voltak. Nem az a kedves kis társaság volt, akikhez még be is ültem volna, majd végig röhögtem volna velük az estét, hanem inkább a ''húzzál már kifelé" típusú emberek vigyorogtak rám. Körül-belül harminc évesek lehettek, akár a lányuk is lehettem volna - persze csak ha időben kezdik.
- Mi tőled szerettük volna, szivi - mosolygott rá a társaira. Mindkét szemöldököm az egekig szökött fel. Szivi? Szivi az...
- Rendben - morogtam az orrom alá, majd visszasétáltam a pulthoz.

•

- Szia Cass - köszönt el Tracy a kocsma ajtajában, majd megindult az ellentétes irányba. 

Az utcát már ellepték a nyüzsgő emberek. Rövidnadrágos lányok, mély dekoltázsokkal, várva arra, hogy egy punk fiú leszólítsa őket. Az egyik zsákutca előtt megpillantottam pár füvező hippit, akikhez éppen egy rendőr állt oda csípőre tett kezekkel, majd elvéve az egyik lánytól a cigit mélyet szívott belőle és elfordult... hm, és mi ezekre bízzuk a biztonságunkat. A hippik is meglepődtek, majd legyintve egyet az incidensre tovább füstölögtek mosolyogva. 

Hosszú volt az út mire az ismerős - enyhén lepukkant - panelházhoz értem. Szerettem sétálni, mindig is, de azért túlzásokba nem estem soha. 

Felérve a lakásomba azonnal levágtam magam a díványra. Holnap nem kell dolgoznom. Legalább holnap nem.
Két perc pihenés után hangos kopogásra lettem figyelmes. Próbáltam elengedni a fülem mellett, arra gondoltam, hogy talán csak beképzelem. Fejemre húzva a párnát próbáltam az egyre erősödő kopogást csitítani, ami csak nem akart megszűnni.
- Megyek már - morogtam oda, amit nagy valószínűséggel az ajtón kívül álló ember nem hallott, így folytatta a dörömbölést. - Megyek már basszus! - kiabáltam oda.
Gyors pillantást vetettem a tükörképemre. Kócos haj, elkenődött rúzs... egyszóval; borzalmas. Megrántva a vállamat, amolyan "minden mindegy" alapon kinyitottam az ajtót, amelyen Sasha úgy vágódott be, akár egy rakéta.
- Mi a frászt csináltál eddig? És, hogy nézel ki? - kerekedett el a szeme. Sasha egy életvidám rocker lány volt. Általában a vidámságát a drogokból nyerte, de alapból is hiperaktív volt.
- Miért jöttél? - kérdeztem egy hatalmas ásítást követően.
- Ja, tényleg - ült le törökülésben a díványra -, a minap jöttem hazafelé anyáméktól. Az a szép csillogós felső volt rajtam amit a múltkor mutattam, a hajamat befont...
- A lényeget Sasha - vágtam közbe még mielőtt jobban elkalandoztunk volna.
- Szóval, találkoztam egy helyes fiúval, meghívott a Roxyba egy italra, és nézd mit adott amikor elbúcsúztunk - lassan kiemelt a táskájából egy zacskó fehér port, majd elkezdte lebegtetni a szemem előtt.
- Te bolond vagy? - nyomtam le a kezét. - Vidd innen. Megbeszéltük, hogy nem használjuk többet ezt a szart.
- Ne már Cass, ne légy ünneprontó - tört le látványosan. Szabályosan vergődni kezdett az ágyon. Hisztizett akár egy kisgyerek a boltban, ha nem kapta meg az amit szeretett volna. Csodálkozva néztem egyre furcsább - már-már rémisztő viselkedését.
- Ah, faszom. De csak egy csík - tettem fel a mutatóujjam -, szigorúan egy csík - vigyorodtam el, mire diadalmasan felnevetett. Magam is meglepődtem mennyire felvillanyozott a tudat, hogy megint droghoz nyúlok.
Két egyforma hosszú csíkot szórt ki az asztalra, elővéve a zsebéből egy egy dollárost, azonnal eltüntette mindkettőt.
- Te jössz - nyújtotta át szipogva a papírt.
Tudtam, hogy másnap baromi szarul leszek, és fájni fog a fejem, mégis gondolkodás nélkül szippantottam fel a Sasha által kreált újabb csíkot.

Félóra múlva már azt sem tudtam hol vagyok. Kicsit szédültem, és érdekes dolgokat kezdtem magam előtt látni. A fal hullámzott, a képek villogtak és egyszerűen minden vicces volt. Szétterülve az ágyon a plafont pásztáztam, azt remélve, hogy attól picit kijózanodom. Óvatosan megemeltem a fejem, hogy megkeressem Sasha-t. Az asztal alatt feküdt, és nevetett valamin. Elfúló hangon kezdett zagyvaságokat beszélni.
Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem kimegyek a friss levegőre, attól majd elmúlik a szédülés, és üdén térek vissza a lakásba. Tántorogva megindultam az ajtó felé, amikor megfogtam a kilincset a büszkeségem lyukat ütött a mennyezeten. Nevetve kiléptem a folyosóra - bár fogalmam sem volt min nevetek éppen.
- Ah, picsába! - kezdtem el mérgelődni hangosan. - Mi a fenéért kell nekem a negyediken lakni?
Határozott léptekkel indultam lefelé a lépcsőkön, egyik lábamat a másik után tettem ösztönösen. Néha-néha neki mentem a falnak, vagy a korlátnak, de nem estem el. Minden megbotlásomnál kitört belőlem a nevetés, majd pár pillanat múlva elkomolyodva folytattam az utamat. Diadalmasan nyitottam ki az épület ajtaját, majd levetettem magam az ajtó előtti pár lépcsőfokra. A hideg szellő segített kicsit kijózanodni, ennek ellenére még mindig úgy éreztem, hogy a víz alatt vagyok az erős füldugulástól.
Egy-egy autó elhajtott előttem, néhány részeg  fiatal kóborolt hazafelé valahonnan, vagy éppen most mentek otthonról valahova. Fogalmam sem volt hány óra van.
- Cigit? - szólt mellőlem egy férfi hang.
- Tessék? - fordultam felé  lassan.
- Kérsz cigit? - nyomta elém a Marlboros dobozt.
- Ugye nem akarsz elrabolni? - érdekes kérdéseim támadnak beszámíthatatlan állapotomban.
- Nem - röhögött fel az idegen. - Csak megkínáltalak.
- Aha, az jó - rántottam meg a vállam. - Nem kérek, köszönöm.
- Hogy hívnak? - kérdezte a fiú, miközben a cigaretta meggyújtásával küszködött.
- Cassidie - mosolyodtam el. - Add ide - vettem ki a kezéből a gyújtót, majd egyetlen nyomással lángra kapott, ezzel meggyújtva ajkai között himbálózó szálat. - Cassidie Moore vagyok.
Ahogy kimondtam minden elsötétült, másnap délután már a saját ágyamba találtam magam, nem emlékezve arra, hogyan kerültem oda, és mi történt az előző este.

Hát sziasztok! ☺
Ez lenne az új blogom. Prológusnak ezt szántam, de inkább nevezhetnénk első fejezetnek is akár. Remélem tetszett nektek, minden építőjellegű megjegyzést szívesen fogadok.

Puszi,  A l i c i a