II. fejezet

"...Or, if you need a friend..."

- És ez a lakásom - nyitottam be az ócska ajtót. A kulcsokat ledobtam az ajtó melletti kis asztalra, a cipőmet berúgtam a sarokba, majd körül néztem én is, mintha most jártam volna itt először. Mindig tisztán tartottam a lakást, lehettem akármilyen fáradt, vagy akármilyen mámoros is.
Egy kis előszoba vezetett a nappaliba. Nem sok minden fért el az apró helységben. A falon végig egy régi szekrény volt, amibe be volt vágva egy használhatatlan tévé, néha-néha fogtam valami adást - az is a Dallas volt, amit csak tényleg akkor néztem meg, ha már nagyon unatkoztam. A szekrény kis polcain végig voltak téve képek; anyuval, a húgaimmal, és a nagyszüleimmel, illetve az egyik családi fotón rajta volt a nevelőapám, akinek erőteljesen lefirkáltam tollal az arcát. A szekrény fiókjaira Aerosmith és Rolling Stones lemezborítók voltak felragasztva, meg egyéb matricák. A nappali közepén egy rozoga ágy árválkodott, és egy üvegasztal. Oldalra nézve a pici konyhám, és fürdőszobám volt látható egymás mellett, balról pedig a még kisebb hálószobám, amiben a "hatalmas" alig két személyes ágyam volt, fölötte telefirkálva mindenféle idézetekkel, mint például a "Dark Angel", vagy "Ten tons of lies". De ezek mellett még volt vagy ötven baromság felfestve. Egyenesen imádtam. A hálószobából egy erkély nyílt az utcára - jobban mondva egy kosárlabda pályára. Ennek köszönhetően minden reggel gyerekzsibongásra ébredhettem. Micsoda szerencse.
Oldalra nézve fürkésztem Slash arcát. Talán nem fog tetszeni neki, vagy kineveti az egérlukra hasonlító, otthonnak nevezett izémet.
- Talán nem a legjobb - kezdtem bele a magyarázkodásba.
- Hülyéskedsz? Ez kurva jó - vetette le magát az ágyra. - Csövezhetek itt néha? - borzolta fel fekete fürtjeit, majd ismételten kényelembe vágta magát a díványon.
- Persze - röhögtem fel miközben leültem az ágy szélére, elővéve a zsebemből a pótkulcsot Slash kezébe nyomtam.
- Mi ez?
- Pótkulcs, hogy bármikor bejöhess - mosolyodtam el.
- Kösz - simított végig a kezemen.
Slash felállt és bekapcsolta a tévét, majd ugyanolyan pózba visszafeküdt. Felnéztem az órára, ami a fejünk fölött díszelgett, délután négy óra. Bassza meg, a Dallas megy.
- Dallas? - vigyorodott el.
- Ezt az egy kurva adót viszi - rántottam meg a vállam röhögve, majd arrébb dobva a lábait odakuporodtam az ágy sarkába.
- Pedig már pont faszán elhelyezkedtem - kezdett zsörtölődni, mire egy párnát csaptam az arcába -, anyádat - vágta vissza. Ezt csináltuk még pár percig, amikor okos enged alapon a fejem alá gyűrtem a párnát, és figyeltem Jockey miről okoskodik az olajjal kapcsolatban. A kép néha eltorzult, volt, hogy a hang elment, de aránylag nézhető volt. - Ezt a szart fogjuk komolyan nézni? - törte meg a csendet Slash.
- Miért? Épp érdekes, hogy mi lesz Pamelával - néztem rá mosolyogva, mire ő szemét forgatva visszavezette tekintetét a kijelzőre.
- Hjaj - nyögött fel, majd elkezdett fészkelődni. - Ahj - nyavalygott ismét, és egy újabb pózba vágta magát.
- Állj már le - röhögtem fel olyan hangosan, amilyen hangosan csak tudtam. - Mi bajod van? - másztam mellé késztetve arra, hogy lábait kinyújtsa.
- Unatkozom - sóhajtott egyet újra. Felállva kikapcsoltam a tévét, majd csípőre tett kézzel megálltam előtte.
- Oké. Akkor mit akarsz csinálni?
- Üljünk be a Roxyaba - ült fel vigyorogva.
- Délután? - húztam fel a szemöldökömet.
- Ja, ilyenkor már mind ott ülünk - vigyorogott egy nagyot, majd elkezdte magára húzni farmerdzsekijét. - Jössz?
Felrántva bőrdzsekimet egyértelművé tettem, hogy benne vagyok. Miután bezártam a bejárati ajtót, hátára ugorva engedtem, hogy egészen Sunsetig vigyen. Érdekes volt. Alig ismertük egymást pár órája, mégis úgy viselkedtünk egymással akár az ezeréves barátok, és ezt rohadtul bírtam. Nem lelkiztünk, és mondtuk el egymásnak gondjainkat, sírtunk egymás vállán, csak hülyéskedtünk, semmi komolyság nem volt bennünk.
- Hé! - vágtam tarkón. - Nem nyúlkálunk - szorítottam nevetve egyet a nyakán.
- Bocs, automatikusan csináltam - kezdett mentegetőzni.
- Na most én téged - ugrottam le róla, majd terpeszbe vágtam magam.
- Megakarsz fogdosni? - vakargatta meg a fejét pimasz mosollyal.
- Nem, te hülye, vinni akarlak. Gyerünk - vágtam magam még nagyobb terpeszbe befeszítve minden izmomat.
- Nem bírsz el - röhögte el magát. Az emberek furcsállóan néztek ránk, néhányan mosolyogtak is. Elmehettünk volna akár a cirkuszba is.
- Ugorj már - utasítottam. Amikor derekamon megéreztem teljes súlyát, akkor esett le, hogy mekkora baromságot vállaltam be. Iszonyatosan nehéz volt. Ha büszkeségem nem ért volna az égig, letettem volna rögtön, de mivel a büszkeségem hatalmas volt, tettem pár lépést mielőtt végleg ledobtam magamról. - Nincs kedvem vinni téged - rántottam meg a vállamat.
- Na persze - kapott fel megint, így meneteltünk végig az utcán.

*

Már egy órája ott ültem közöttük. Eleinte feszengve éreztem magam a társaságukban, végül is Slashen kívül csak a nevüket ismertem, ők magukat nem. 

Eleinte attól is féltem, hogy nem leszek szimpatikus nekik, hogy nem illek oda, ezt Slashel is tudattam, aki egy "ugyan már" nézéssel le is rendezte az egészet. De így, egy óra elteltével már teljesen feloldódtam, és ugyanolyan felszabadultsággal beszélgettem pár táncos lánnyal, mint a göndörrel egy órája a lakásomban. 

Az egyik táncoslány neve Kristina volt. Folyamatosan locsogott, így fél életét megtudtam az az egy óra alatt. Tizenhat éves volt, drogproblémákkal küzdött, és pénzért vetkőzött. Állítása szerint nagyon szerette a munkáját, bár én láttam benne némi kételyt. 

A másik lány Lena volt. Ő nem sokat mesélt magáról, néha-néha teljesen elveszett Izzy szájában, ami olykor már kicsit undi volt, de megrántva a vállamat csak nevettem rajtuk egyet. 

- Mizu? - vágódott be mellém Duff. 

- Mindig ilyen komoly? - mutattam vigyorogva Axl felé, aki komoly arckifejezéssel kémlelte a társaságot. - Mintha olvasná a gondolatainkat. - Duff röhögve beleszívott a cigijébe. 

- Mindig. 

Egy pillanatra találkozott a tekintetem a vörössel, de abban a másodpercben ahogy összekapcsolódott a szemünk el is kapta a fejét, és Stevennel kezdett beszélgetni. Lebiggyesztve az ajkaimat belekortyoltam az előttem árválkodó kólába. 

- Mindig ilyen jó kislány vagy? - mutatott a kólás üvegemre Duff. 

- Általában.

- Általában? - húzta széles mosolyra a száját. - Vagy csak amikor kiütöd magad előző este? 

- Fogd be, én teljesen észnél voltam - erősködtem. 

- Akkor biztosan emlékszel arra mi történt miután felvittelek - ivott bele az olcsó sörbe. 

Nagyot nyeltem. Történt volna bármi is? Felvéve a póker arcomat mélyen a szemébe néztem. Basszameg. Tényleg történt valami? 

- Nyugalom, csak vicceltem - röhögött fel, majd becsatlakozott a Slash által mesélt érdekes történetbe. 

- Pöcs - bokszoltam a vállába erőteljesen. 

Kilenc óra körül elindultam hazafelé. Kellemes volt az áprilisi szellő, amely egy-egy fuvallatával lehűtötte fedetlen lábaimat. 

Velem szemben már gyülekeztek a fiatalok. Tupírozott hajak, festett szemek. Soha nem akartam ilyen lenni. Nem akartam a tömeget követni, nem akartam tömeglány lenni. Bár kimondottan tetszett a stílusuk, és örültem, hogy elhagytuk a Beatles féle gombafrizurát, ettől függetlenül ezt sem tartottam az igazinak. 

Lenézve a kezemben csüngő szál cigarettára eszembe jutott, amikor tizenöt évesen először kipróbáltam. Csakis azért, hogy bosszantsam a nevelőapámat és anyut. Leültem velük szemben a fotelba, elővettem a doboz cigimet és rágyújtottam. Soha nem fogom azokat a reakciókat elfelejteni. Bár a nevelőapám később úgy megvert, hogy kórházba kerültem, nem bántam meg, sőt, ha visszamehetnék az időben megint megtenném. Megint az arcukba fújnám a füstöt...
Belépve a lakásomba nyugodtság fogott el. Utáltam ha egyedül kellett hazajöjjek a sötétben, kiskorom óta féltem. Sebesen szedem a lábaim, szinte futva jövök mindenhonnan haza.
Felkapcsolva a villanyt egy idegen férfi cipőt véltem felfedezni az előszobában. Felvéve az egyik magassarkú cipőmet harcra készen bevágódtam a nappaliba.
- Te meg mit csinálsz? - nézett kérdőn rám Axl, célozva az ijedt fejemre, és a kezemben lévő cipőre.
- Te mit csinálsz itt? - dobtam le magam mellé a fegyveremet.
- Ma nem lett volna hol aludnom. A csaj akit eddig fűztem kiadta az utam - rántott egyet a vállán. - Slash pedig ide adta a kulcsot, és mondta, hogy te szívesen látod itt a barmokat. Gond?
- Nem, nem gond - ültem le mellé az ágyra. - Éhes vagy? - heves bólogatásba kezdett. - Gondolom tusolni is szeretnél - újabb bólogatás.
Míg ő tusolt, addig én szendvicset készítettem neki. Néha-néha kihallatszott az éneklése, ami meglepően jó volt. Magas, de mégis rekedtes. Talán egy Zeppelin számot énekelhetett, sajnos nem tudtam kiszedni a víz erős zúgásától.
Vizes hajjal lépett ki. Harry egyik pólóját adtam oda neki, hogy mégse a koszos ruháiba öltözzön vissza. Fogalmam sincs Harry mikor hagyhatta itt, de most pont jól jött.
Alól csak az alsó nadrágja volt - gyanítom, mivel a combjáig leért a felső, így nem láttam hord-e egyáltalán alatta valamit.
Kezébe nyomva a tálcát, kikerülve őt bekapcsoltam a tévét, majd leültem a kanapéra. Valami kabaré ment egy idős hölgy szereplésében. Axl is kényelembe helyezte magát mellettem - nem volt udvariatlan, és dobta szét magát, egyszerűen leült mellém, és csendben eszegette a szendvicset amit összedobtam neki.
- Neked ez komolyan vicces? - nézett rám értetlenül, miután felnevettem az idős néni egyik poénján.
- Szerinted nem az? - nevettem el magam hihetetlenül.
- Nem - válaszolta komolyan, mire ismét felnevettem.
- Szerintem az - válaszoltam duzzogva.
Átviharozva a hálószobámba a kis szekrényben párna, és takaró után kutattam. Miután megtaláltam őket, gondosan megszaglásztam, hogy biztosan jó illatú-e - kellemes rózsa illata volt -, majd kilépve Axlnek vágtam őket.
- Jó éjt, hülye gyerek - vigyorogtam rá.
- Jó éjt - hajtotta le fejét a párnára, majd lekapcsoltam rá a villanyt. Azt hiszem lett öt fiam...

Kedves olvasók! 

Nagyon szépen köszönöm az öt feliratkozót, és a kommenteket. Hihetetlenül jól esik. Remélem ez a fejezet is tetszett nektek, ha bármi észrevételetek van, megjegyzés formájában jelezzétek nekem. 

Köszönöm ha elolvastátok,

A l i c i a