2016. március 22., kedd

IV. fejezet

- Sophia? - kerekedett el a szemem, és amilyen erősen csak tudtam magamhoz öleltem. Sophiával gyerekkorunk óta ismertük egymást, akár a testvérek olyanok voltunk. Amikor még Indiánában éltem a nevelőapámékkal sokszor volt nálunk, hogy ne érezzem magam olyan egyedül, átsegített a nehéz időszakokon. Bár amikor elköltöztem ide, a kapcsolatunk kicsit elhalványult, de ettől függetlenül ugyanúgy számíthattunk egymásra. - Mit keresel itt? 
- Felugrottam egy állásinterjúra, egy fiú ajánlotta, azt mondta jól fizető állás - rántott egyet a vállán. Ugyanolyan volt, mint amikor másfél évvel ezelőtt "otthagytam". Hosszú, dús fekete haját ide-oda dobálta, csámcsogott a rágóval - amiért máskor simán kitekertem volna a nyakát, de most még ezt is eltűrtem tőle. - Mit bámulsz? - nevetett fel harsányan. 
- Téged - karoltam át -, gyere, elviszlek egy fasza kis helyre. 

Besuhanva a Skyba, azonnal leültettem egy üres bokszhoz, és ledobtam elé egy kólát. 
- Amint lesz egy szabad percem, leülök és beszélgetünk. Ígérem - hajoltam oda hozzá. Kicsit bántott, hogy nem tudok vele beszélgetni, de nem lehettem lezser munkaidőben, azonnal kirúgtak volna. 
- Csak nyugodtan - mosolyodott el - elleszek itt. 
Ide-oda rohangálva vetettem néha egy pillantást Sophia felé, akit szokás szerint vagy öt fiú vett körbe. Nevetve ráztam meg a fejemet akárhányszor elmentem a boksza mellett, ő pedig "most mit csináljak, túl szép vagyok" pillantásokat vetett felém. 
Sophiát mindig körbeugrálták a fiúk. Soha egyetlen férfi után nem kellett szaladjon. Ha elhagyta egy, pótolta vagy három, nem esett kétségbe. 
- Most van körül-belül negyed órám - pillantottam le az karórámra. - Hess innen fiúk - túrtam szét az idegen társaságot, akik sóhajtozva felálltak, majd arrébb bicegtek. - Semmit nem változtál - nevettem fel, ahogy a csalódott fiúkra néztem. 
- Te sem - mosolyodott el -, ugyan az a bolondos csaj vagy, és a hajad sem nőtt semmit - kezdte el  tapogatni a hajvégeimet. 
- Tudsz valamit a testvéreimről? - néztem aggódva a szemeibe.
- Tegnapelőtt találkoztam Olíviával, jól vannak Cass - ölelt meg bátorítóan -, azt mondta felakart hívni, de a nevelőapátok elvágta a telefont - kortyolt egyet a kólába, nekem pedig összeszorult a szívem. - Ezt adta a kezembe - kezdett el a táskájában matatni, majd előrántott egy borítékot, és a kezembe nyomta.
- Kösz, Soph - kezdtem bele az érzelgősségbe, ami nem igazán jellemző rám, Los Angeles mégis kihozta belőlem.
- El ne kezdj nekem bőgni, mert akkor én is elkezdek, és lefolyik a sminkem, amitől csúnyán fogok kinézni, és nem lesz aki fizet nekem - sorolta az érveket egymás után, én meg csak fintorogva hallgattam. Tényleg nem változott semmit sem.
- Hol fogsz aludni? - érdeklődtem tovább.
- Annál a fiúnál aki a munkát is ajánlotta. Már két hónapja járunk - kezdett el suttogni.
- Miért suttogsz? - néztem rá érthetetlenül.
- Szerinted fizetnek nekem ha tudják, hogy párkapcsolatban élek?
- Csajszi - veregettem meg a vállát -, ez Los Angeles.

További kiszolgálások következtek és az idő sehogy sem akart múlni. Az embertömeg egyre csak nőtt - az igényeikkel együtt. Senkit nem zavart, hogy holnap hétfő és kezdődik a hét előröl.

Az idő mintha csak megállt volna. Régen bármit megtettem volna azért, hogy megálljon, vagy csak lelassuljon. Körülnéztem.
- Nem otthon vagy, Cass - mondogattam magamnak - már nincs mitől félned, nem otthon vagy.
Mély levegőt vettem. Felnéztem az órára amit a bárpult fölé helyeztek. 10:59, máris elmúlt három perc.
- Mit kérsz? - kérdezte a hátam mögül Tracy az egyik vendégtől.
- Egy privát órát veled - hangzott a válasz. Még így is érzékeltem, hogy mosolyog miközben mondja, mosolygós a hangja.
- Slash - fordultam meg sóhajtozva -, nem fog összejönni - dobtam le elé a konyharuhát. Tracy hangosan felnevetett mellettem, majd fejcsóválva arrébb lépett, hogy hallja a következő vendék óhaját.
- Szóval ez az a híres Sky - könyökölt fel Slash a bárpultra, majd alaposan körbevizsgálta a helyet. - Nem is rossz - fordult vissza elismerően.
- Totál részeg vagy - nevettem fel halkan. - Hol vannak a többiek? - térdelek fel a pultra, hogy jobban szétnézhessek. Ez a hátránya annak, ha baromi alacsony az ember. Lószart sem lát.
- Vagyis hol van Duff? - mosolyodik el pimaszul.
- Mondom a többiek, te majom - nevettem fel újra. Folyton nevetnem kell, ha ezzel az idiótával vagyok.
- Valahova leültek, úgyhogy jobb lenne ha kiszolgálnál minket - kezdett fenyegetőzni a göndör.
- Már így is részeg vagy - tettem csípőre a kezem. - Ne nézz így rám, mint egy kiskutya - vigyorodtam el akaratlanul is. - Jól van, mutasd meg, hogy hol ültök.
Követve az emberek között Slash bongyor haját az egyik oldalsó bokszhoz vezetett, pont Sophia bokszához. Gondolhattam volna.
Mindenki ott volt aki számított. Steven aludt egy gruppi ölében, Izzy Sophia fülébe suttogott valamit, amin mind a ketten baromi jól szórakoztak, Axl az ölében tartott egy hosszú, szőke hajú lányt - akinek mellesleg kicsit megszaladt a sminkje, itt-ott zöld volt a szemöldöke, látszólag ez senkit nem érdekelt rajtam kívül -, Duff iszogatott valami löttyöt, fogalmam sincs honnan szerválhatta, de elég gusztustalan volt a kinézete, és minden nyelés után undor ült ki az arcára.
- És itt a pincérnő - konferált be Slash, akár egy bokszolót, az "ő" betűt pedig eléggé elhúzta.
- Jól van, haver, felfogtuk - szólt rá Axl Slashre, aki már fél perce az "ő" betűt visította. Slash vállat rántva ledobta magát Duff mellé.
- Add azt ide - kaptam ki Duff kezéből az általa italnak nevezett trutyit. - Minek iszod ezt a szart? - szagoltam bele. Mintha csak elpusztult állatok lettek volna beledarálva. - Baszd meg - kezdtem el köhögni.
- Nincs másra pénzünk, jelenleg - mondta Slash totál lehangoltan. Jobban megviselte, hogy nincs italra pénze, mint bármi más. Elnézve a társaságon elég szerencsétlenül néztek ki. Nyúzottak voltak, álmosak, és talán éhesek is. Az illatuktól pedig simán berúghattam volna, mintha alkoholba fürdöttek volna tegnap este.
- Rendben - sóhajtottam egy nagyot. - Mindenkinek fizetek egy kört, azután ha úgy gondoltátok, hogy haza szeretnétek menni a pótkulcs a lábtörlő alatt van. Menjetek fel hozzám, fürödjetek le, egyetek valamit. Tegnapelőtt feltöltöttem a hűtőt, azután feküdjetek le a nappaliba. Az én szobám számotokra, és ezeknek a hölgyeknek - mutattam az Axl ölében tartott lotyóra - belépni tilos. Ennyit kérek. Rendben? - néztem körül. Pár pillanatra értetlenül néztek rám, Izzy volt az első aki megszólalt.
- Kösz Cass.
- Hozod már azt a sört? - türelmetlenkedett Slash. Erősen magamhoz öleltem, csakhogy éreztessem vele; nem zavar, hogy faszfej.

3:45


Már a panellakás ajtajában hallottam a zenét, ami a szobámból dübörgött. Hát persze, hogy megtalálták a zenelejátszót, és nagy valószínűséggel azt a kevéske sört is, amit Sashának és magamnak tartogattam egy csajos estére.

Kettesével véve a lépcsőfokokat szaladtam fel a lakásomhoz. Ahogy benyitottam a zene halkulni kezdett. A nappaliban lévő ablakhoz léptem, és kinyitottam azt, hogy a temérdek füst - amit akár vágni is lehetett volna - kiszivárogjon a friss levegőre. Amikor végre kiürült a füsttől a szoba annyira, hogy láttam is valamit, alaposan körülnéztem. Egy húsz fős kis társaság gyűlt össze, ebből tíz táncoslány volt, a többi részeg, befüvezett rocker. Eszeveszettül buliztak - nem zavarta őket, hogy időközben a zene lehalkult.
Belépve a mosdóba kicsit levizeztem a nyakamat, hogy lehűtsön, és ne ugorjak azonnal mindenki torkának egy kenyérvágókéssel. Belenézve a tükörbe, megállapítottam, hogy hajnali négykor sem nézek ki rosszabbul, mint délután.
Kilépve az ismét füstös nappaliba teljesen lehalkítottam a zenét, mire kaptam pár "dögölj meg", és "hangosítsd vissza, te kurva" beszólásokat. Nyilván nem tudták, hogy az én lakásomban vannak.
- Vége a bulinak - ordítottam el magam -, induljatok hazafelé - léptem oda a bejárati ajtóhoz, majd kinyitottam, ezzel is nyilvánvalóvá téve szándékaimat.
- Én maradhatok? - állt meg előttem egy hosszú hajú, szakállas alak. Enyhén büdös volt, és tenyérbemászó arca. - Szórakozhatnánk, meg ilyesmi.
- Takarodj - löktem ki az ajtón, majd tiszta erőmből rácsaptam azt, és be is zártam a biztonság kedvéért. Visszasétálva a nappaliba Slasht és Axlt találtam a földön ülve, az ágynak támaszkodva.
- Nem ennyit akartunk hívni - mentegetőzött Axl.
- Semmi baj - mosolyodtam el. - Mindjárt hozok nektek párnákat.
Őszintén, nem volt okom neheztelni rájuk, és különben is túl fáradt voltam ahhoz, hogy veszekedjek bárkivel is, vagy kérdőre vonjam őket.
Belépve a szobámba előhalásztam az összes párnámat, és takarómat. Alaposan átszaglásztam őket, hogy biztosan jó illatuk van-e, majd kiléptem a teraszra, ahonnan hallottam Izzy beszűrődő hangját. Stevennel ült odakint, és valamiről nagyon elmélkedtek.
- Takarodó van, nagy legények - álltam meg előttük a párnákkal, és pokrócokkal. - Vegyetek el egy párnát, és egy takarót, azután keressetek egy szimpatikus helyet ahol aludhattok - utasítottam őket.
- Rendben anyu, jó éjt - ölelt meg vigyorogva Steven, majd elvette tőlem az egyik kék párnát, és bement a lakásba.
- Még egyszer kösz, hogy ennyi mindent megteszel értünk - csókolt homlokon Izzy, majd ő is Stevenhez hasonlóan elvette a részét.
Izzyt követve ledobtam Slash elé a legpuhább párnát, aki úgy döntött az előszobaszőnyegén szeretne aludni. Steven és Axl a kanapét vették birtokba. Axl feje az egyik oldalon volt, míg Steven feje a másikon, Izzy pedig nemes egyszerűséggel a dohányzóasztalra feküdt.
- Hol van Duff? - néztem körül.
- A szobádba - morogta Steven a paplan alól. - Baszd meg Axl, ne fogdoss már!
- Én fogdoslak? Te nyomod fel a talpad a seggembe, baszd meg - lökött egyet a vihogó szőkén.
- Mert ott meleg van - erősködött Steve.
- Jézus Istenem - morgott Axl tovább.
Nevetve bevágtam magam a szobámba és alaposan körülnéztem. Duff az ágyam alatt feküdt, barna csizmája hanyagul feküdt mellette, cigis dobozát az ágyamra dobta.
- Mássz onnan ki - lökdöstem meg az arcát. Egy szó nélkül kimászott, majd az ajtó felé vette az irányt. - Aludhatsz itt, ha gondolod. Van hely a földön számodra.
- Megtisztelő - vágta le magát a puha szőnyegre.
Lekapcsoltam a villanyt, majd villámgyorsan átöltöztem a pizsamámba.
- Más lányok lenge kis hálóingekben alszanak, vagy éppen semmiben, te pedig egy kacsás, mindent takaró pizsamában - röhögött Duff a földről.
- Láttál te egyáltalán felöltözve lányt? - másztam be az ágyamba. Alaposan betakargattam magamat. Eddig borzasztó álmos voltam, de mostanra elmúlt. Csak beszélgetni szerettem volna valakivel, nagyon hiányzott már egy olyan beszélgetés, ahol nem a piákról volt szó, és azok áráról.
- Láttam. Anyám mindig fel volt öltözve, meg te is - válaszolta egyre álmosabb hangon. - Bár te még levetkőzhetsz - röhögött fel erőtlenül.
- Pedig már azt hittem komolyan fogunk beszélgetni - válaszoltam csalódottan, de Duff már nem hallotta, felhorkantott egy nagyot, amitől vihogni kezdtem, de nem ébredt fel.

11:30


Már egy órája takarítottam a tegnapi rögtönzött bulijuk után. Minden tele volt sörösüvegekkel - ezek szerint a vendégek sem üres kézzel érkeztek -, a konyhába valaki behányt - bárcsak tudnám ki volt, a hajával törölném fel.

Sokban nehezítette a dolgomat az is, hogy többszöri ébresztés után sem voltak hajlandóak a fiúk felkelni. Izzy egyszer felnézett a dohányzóasztalról, de esze ágában sem volt segíteni nekem, inkább visszaaludt.
Miután mindennel végeztem beálltam a tus alá, és amilyen gyorsan csak tudtam letusoltam, majd felkaptam magamra egy pólót és egy szakadt nadrágot. Totál megfeledkezve arról, hogy Slash a fürdőszobaajtó előtt alszik kivágódtam azon, ezzel felbukva a békésen szunyókáló Slashen, és fejjel nekiesve a falnak hatalmasat csattantam.
- Mi a tökömet csinálsz? - ült fel Slash az oldalát tapogatva.
- Szerintem eltört az orrom - tapogattam meg a sérült területet. - Slash, nekem eltört az orrom?! - kezdtem el hisztériázni. Az orrom volt az egyetlen büszkeségem.
- Mutasd - hajolt közelebb. Állam alá téve a kezeit, jobbra-balra forgatta a fejemet, és komolyan vizsgálta az orromat.
- Na? - kezdtem türelmetlenkedni.
- Fasz tudja - hajolt el, majd végigfeküdt a szőnyegen.
- Rohadj meg - álltam fel, továbbra is attól tartva, hogy eltört. Utam azonnal Axl felé vezetett. - Axl - kezdtem el ébresztgetni orrhangon. - Axl, kelj fel.
- Mi az? - ült fel totál kómásan. Haja összevissza állt, és gyanítom, hogy egy percig arról sem volt fogalma, hogy hol van.
- Szerinted eltört az orrom? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Így nem tudom megállapítani, ha nem veszed le az ujjaidat róla - forgatta meg a szemét, majd a kezemhez nyúlva lehúzta az orromról azokat. - Nem - vágta rá egyből, majd visszafeküdt az ágyba.
- De fáj - kezdtem el nyafogni.
- Az még nem azt jelenti, hogy eltört - válaszolta okoskodóan.
Nagyot sóhajtva a megkönnyebbültségtől főztem magamnak egy erős kávét és kiültem az erkélyre. A gyerekek már megint odakint játszottak. Legszívesebben leugrottam volna közéjük, és beálltam volna kapusnak. Bár már így is elég bolondnak gondolhatnak a szomszédok, mondjuk soha nem voltam az a típus akit érdekelt volna különösebben, hogy mit gondolnak róla az emberek. Los Angeles hatalmas önbizalmat adott nekem, egy olyan önbizalmat amit Indiánában elvettek tőlem, anyu és a nevelőapám.
- Basszus a levél - jutott eszembe hirtelen. Beszaladva a szobámba azonnal elkezdtem kutakodni a táskámba ahova csúsztattam a levelet. Ismételten kiülve az erkélyre remegve nyitottam ki a borítékot.
- Mit csinálsz? - ült le mellém Duff másnaposan. - Baj van? - utalt a rémült arckifejezésemre.
- Fel... felolvasnád ezt nekem? - nyújtottam át neki remegve a gyűrött papírt.
- Persze - kapta ki a kezemből, majd olvasni kezdte. - Drága Cass. Idehaza minden rendben van... többnyire. Jenny kitűnővel zárt, Maya pedig rengeteget emleget téged. Hiányzol nekünk. Bár jobban jársz, ha még nem jössz haza, Joe borzasztóan mérges rád, azóta is, még a telefonkábelt is képes volt elvágni, csakhogy elszakadj tőlünk, de már nem félünk Cass. Mi is elszökünk majd, csak idő kérdése. Olívia - fejezte be Duff, majd letette elém a lapot. Gyönyörű gyöngybetűkkel voltak felírva az ocsmány szavak. A fejemben csak úgy repkedtek a gondolatok. Egyszerre voltam szomorú és dühös. Azt kívántam bár itt lenne Joe, a nevelőapánk és behúzhatnék neki egyet. Vajon ugyanúgy bánik velük, mint ahogy anno velem? Nagyon remélem, hogy nem.
- Kösz Duff - töröltem meg a szememet, mielőtt egy könnycsepp is kicsordulhatott volna belőle.
- Ki az a Joe? - nézett rám kíváncsian.
- A nevelőapám.

2 megjegyzés:

  1. Drága Anett!
    Nagyon tetszett ez a rész is, egyáltalán nem okoztál vele csalódást (: Kíváncsi vagyok még többre Cass életéből, érdekesnek tűnik ez a családi helyzet... Emellett meg amúgy imádom Axl karakterét, és a Stevennel való, rövid kis vitáján kivoltam :'D Nagyon várom a kövit❤
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rose. ❤
      Cass családi háttere elég érdekes lesz... A következő részben sok minden kifog derülni. :)
      Köszönöm a kommented, mindig nagyon boldog vagyok ha írsz. :')
      Milliószor puszillak. ❤

      Törlés