V. fejezet

- Szóval a nevelőapád egy seggfej? - nézett rám kíváncsian Duff. 

- A legnagyobb seggfej a világon - mosolyodtam el hamisan. - Talán még Slashtől is nagyobb seggfej. 

- Akkor tényleg seggfej - mosolyodott el Duff, bár nem sok őszinteséget láttam benne. - Akarsz róla beszélni? 

- Érdekelne? - néztem mélyen a szemébe, mire aprót bólintott. Már majdnem belekezdtem, amikor Izzy vágódott ki az üvegajtón. 

- Hé, Cassie, izé... - túrt bele a hajába. - Az történt, hogy Adler... 

- Mit csinált? - forgattam meg a szememet játékosan. 

- Nagyon kellett ürítenie - röhögött fel Izzy. 

- Nem kezdődik jól - rázta meg a fejét Duff röhögve, mire kétségbeesett pillantásokat vetettem felé. Mi a francot csinálhatott ez az idióta?! 

- Szóval meglocsolta a virágodat - fejezte be nagy kínok között Izzy. Felvontam a szemöldökömet, azt hittem, hogy először nem értettem jól. 

- Mármint... vízzel? - kezdtem el reménykedni, amitől elég ostobának eshettem ki, de nem akartam elhinni, hogy képes volt belevizelni a cserepes virágomba.  

- Hát hajdanán az volt - rántott egyet a vállán a fekete hajú, majd fütyörészve - mint aki jól végezte dolgát - visszament a szobába. 

- Gyere, te majom - fogtam meg Duff kezét, hogy felrántsam a székről -, valakinek vissza kell majd fogni, ha kiakarnám kaparni esetleg Adler szemét - mondtam mosolyogva, majd behúztam a kétméteres punkot a szobámba, akinek egyetlen reakciója a vihogás volt. 

Csípőre tett kezekkel álltam meg a bűnös előtt. Akár egy kiskutya kuporogva ült az ágy szélén, és várta büntetését. 

- Komolyan nehéz lett volna öt lépést tenned a fürdőszobáig? - néztem rá kíváncsian. Hangomban meg-meg bújt a játékosság. 

- Az úgy volt - kezdett a gesztikulálásba Steven -, hogy nagyon kellett már pisilnem - a pisil szón egyébként mindenki nevetett rajtam kívül -, és hát gondoltam itt ez a virág, elég kókadt is, meg sárga, mondom segítek egy kicsit a jó, öreg Cassienek azzal, hogy meglocsolom.
- Fogd meg cserepestől, és vidd le az udvarra, ez undorító - utasítottam a szőkét, aki készségesen felkapta, és menetelt kifelé a lakásból.
Sóhajtva levágtam magam Axl mellé, aki együtt érzően átkarolta a vállamat, és közel hajolt a fülemhez.
- Szép vagy - suttogta bele.
- Mit szívtál? - löktem el magamtól nevetve. - Izzy, mit keresel? - néztem rá kíváncsian. Már vagy tizedszerre járta körbe a lakást.
- Az órát.
- De miért a padlón keresed, mikor fent van a falon? - mutattam a hátam mögé nevetve.
- Bassza meg, elkések - tépte meg a saját haját, és kirohant a teraszra.
- Hova mész? - kiabáltam utána, mire kétségbeesetten visszarohant.
- Hol a kurva kijárat? - forgolódott.
- Jézusom - röhögtem fel ismét -, arra - mutattam a folyosó irányába. Izzy bólintott egyet és megindult - remélhetőleg - a kijárat felé. - Ti komolyan szívtatok valamit? - fordultam a továbbra is nyomulós Axl felé, aki perpillanat a combomat simogatta.
- Semmit - ült le a másik oldalamra Duff. Egyre kevesebb volt a hely számomra. Hirtelen felpattanva Slash irányába indultam, aki még mindig a szőnyegen aludt. Kezdtem megijedni, hogy megmurdelt az új szőnyegemen. Kár lett volna érte. Mármint a szőnyegért, egy vagyon volt. Megrugdosva párszor az oldalát megállapítottam, hogy él, bár a párnámat kicsit átáztatta nyállal, de ettől eltekintve még aranyosnak is volt mondható, ahogy a nagy hajzuhataga alatt mélyeket szuszogott.
- Hé - állt meg Axl Slash előtt, majd egy egyszerű mozdulattal - mintha a göndör csak egy toll lenne - felrántotta a földről -, megyünk próbálni - pofozta meg szelíden, mire Slash bólintott egyet és a kijárat felé vette az irányt Axl segítségével.
- Dolgozol ma? - lépett oda Duff.
- Ma nem, ma szabadnapos vagyok - válaszoltam, bár nem értettem miért érdekli ez őt.
- Akkor hétre itt vagyunk érted, elviszünk egy fasza helyre.

Már fél órája az épület tetején üldögéltem. Sokszor kimásztam már ide, ha gondolkodni akartam -, vagy éppen józanodni. Ebből a szögből nézve rálehetett látni a Sunsetre és nyüzsgő emberekre, bandázó fiatalokra, eltévedt hippikre.
Lábaimat hanyagul lógattam, ahogy a szélén ültem. Sötétedett, de még világos volt. Az utcai lámpák kigyúltak, sárgás színben pompázott tőle az aszfalt. Normális esetben félni kezdtem volna, de fent a tetőn biztonságban voltam.
Újra, és újra elővettem a levelet amit Olívia írt. Nem volt kapkodós az írása, és egy hibája sem volt. Nyilván dolgozott Joe, így nyugodtan megtudta írni a levelet.
"...de már nem félünk, Cass". Folyamatosan ez az egy apró részlet forgott az elmémben. Már nem, már nem... tehát eddig féltek. Mi történhetett ami miatt abbamaradt a félelem?

Visszatekintés

1980 december 

- Már megint bőg - csattant fel idegesen Joe. - Nem igaz, hogy nem tudja abbahagyni.
- Még csak gyerek - próbáltam védeni a húgomat, de azonnal a nyelvemre haraptam, amint megláttam Joe szúrós szemeit az enyémbe vésődni. Enyhén kopaszodó férfi volt. Fogai tökéletesen passzoltak egymáshoz, körszakállat hagyott magának. Hajdanán erős, jó fizikumú férfi volt - ezt a régi képein láttam, amelyeket kiaggatott a falra, rólunk természetesen egy kép sem volt sehol -, mára már hasat eresztett magának, de a kezei ugyanolyan erősek, izmosak maradtak, tenyere akkora volt, hogy beterítette simán az egész arcomat vele, ez jól jött neki, amikor pofozkodni volt kedve.
Hirtelen felállt a fotelből, ami egy megkönnyebbült hangot adott ki - megmernék esküdni, hogy fellélegzett a bútordarab -, automatikusan arcom elé kaptam a kezemet, hogy kivédjek egy-két ütést, ha arra kerülne a sor. De Joe nem csinált semmit. Felnéztem rá meglepődötten. Nem fog megütni? 
- Már beszéltünk erről, Cass - hajolt közel hozzám. Hangja mély volt, és búgós. Erősen a hajamba túrt, és meghúzta azt. Szinte hallottam, ahogy sír a fejbőröm. - Elfelejtetted? - kérdezte arrogánsan. Küzdöttem az ellen, hogy sírjak. Nem akartam előtte sírni, attól erősebbnek hitte volna magát. - Válaszolj! - kiabálta az arcomba, a fogása pedig erősebb lett.
- Nem felejtettem el - szűrtem ki idegesen a fogaim között. Szorításán enyhült, de nem engedett el teljesen.
Hajamnál fogva felállított, és ellökött. Hatalmas puffanással értem a földre. Sajgott a térdem, és a könyököm, az állammal is kicsit súroltam a padlót. Tudtam mi lesz a következő lépése. Belekapaszkodva anyu ősrégi szőnyegébe, elkezdtem kúszni a földön. Minél messzebb akartam kerülni tőle. Elkapta a lábamat. Pánikba estem. Próbáltam tovább kúszni a földön, de nem engedett el. Mélyről jövő nevetés harsant fel a hátam mögött. Ezután ért a sorozatos ütés...

Miután Joe ráunt a hajtépésre, és a pofozgatásra erőszakosan az ajtóm felé lökött, azzal a mondattal, hogy „holnapig látni sem akarlak”. Szipogva bólintottam egyet, majd magamra zártam az ajtót.

A három testvérem az ágyon ült. Elkerekedett szemekkel figyelték az arcomat – volt egy sejtésem, hogy Joe kéznyoma ragadta meg így a figyelmüket.

- Sajnálom, hogy sírtam – állt meg előttem lehajtott fejekkel Jenny. Nem hibáztattam őt. Mindössze hét éves volt. Nem tehetett arról, hogy egy ilyen hamar fel kellett nőjön. Velünk együtt.

- Semmi baj – öleltem magamhoz a reszkető húgomat. Hozzá voltak szokva, hogy Joe folyamatosan bántalmaz engem. A legkisebb elszólásomért is.

- Nem tűrheted tovább – állt meg előttem Olívia könnyes szemekkel. – Mayával kieszeltünk neked valamit – húzott a kis „bunkerunk” felé. Ez volt az a hely ahová Joe, vagy anyu soha nem tehették be a lábukat. Matracokból összeszerelt kis kuckó, itt éreztünk magunkat biztonságba. Ekkor közölték velem a nagy tervet, ami három és fél évvel később meg is valósult. A nagy terv.

•••

Los Angeles hangos utcáit vizslattam tovább. Elegem volt az emlékekből és a múltból. Boldog voltam, hogy itt lehetek, és tudtam, hogy egy idő után a testvéreimet is kiszabadítom onnan. Élhetnének velem. Tudnék rájuk vigyázni. Dupla műszakban dolgoznék, esetleg felvennék még egy állást, valahol. Letenném a cigit, csakhogy több pénzünk legyen.

Apropó cigaretta, már olyan régen gyújtottam rá. Előrángatva a szűk farmeromból a dobozt, kivettem az utolsó előtti szálat, majd meggyújtottam azt. Mosoly terült szét az arcomon, ahogy megláttam a colos punkot befordulni az utcába. Máris hét óra lenne?

Lomha léptekkel közelítette meg a panelt. Fekete nadrágot viselt, egy fekete ujjatlan felsővel. Oldalán egy-két lánc lógott, rakoncátlan tincseit a napszemüvegjével tolta hátra, ajkai közül füstölgött a cigije.

- Hé Duff! – kiabáltam le hozzá, és integettem akár egy bolond. Duffnak először fogalma sem volt, hogy melyik irányból jön a hang, fordult párat, mire nagy nehezen felemelte a tekintetét.

- Ha öngyilkos akarsz lenni, akkor megértelek teljes mértékben. Csak kérlek, várd meg még elmegyek, semmi kedvem a rendőrségre menni, hogy vallomást tegyek az ügyben! – kiabált vissza, mire csak elröhögtem magam.

- Nem szabadultok meg tőlem ilyen könnyen – vigyorogtam továbbra is.

- Felmenjek érted, vagy magadtól is letudsz jönni? – tette csípőre a kezeit Duff, mire engedelmesen visszamásztam a tetőre, és lefutottam. – Ilyen hosszú idő kell ahhoz, hogy leérj hét emeletet? – nézett pimasz mosollyal az órájára.

- Hát... – kapkodtam a levegőt -, nem volt kedvem gyorsabban jönni – rántottam meg a vállamat. Igazából nincs kondícióm, de ezt nem vallottam volna be neki. Gyorsan, hogy témát váltsak, elkezdtem a szerelésemről beszélni. – Szerinted így jó leszek? – néztem végig magamon, miközben komótosan haladtunk a Sunset felé. Hosszú, szűk farmernadrágot viseltem, piros Converse cipővel, és egy fehér ujjatlan felsőt. Hosszú – szőkés tincseimet szabadon hagytam, hadd borzolja fel a szél. Sminket nagyon ritkán használtam, az inkább a gruppik védjegye volt. A szőke tetőtől – talpig végigmért. Egyes helyeken úgy tűnt elidőzik, de ezt figyelmen kívül hagytam. – Na? – türelmetlenkedtem.

- Nem rossz – rántott vállat továbbra is engem bámulva.

- Nem rossz? – néztem rá döbbenten. – Ha ilyen bókolós leszel végig, még a végén az ágyadban kötök ki –  mondtam csipkelődően.

- Nem kell ahhoz bókolnom – vetette át jobb kezét a vállamon. Hangosan felnevetve ráztam le ölelő kezeit magamról, majd felvéve a földről egy kavicsot elhajítottam jó messzire. Hatalmas csörömpölés követte a kis akciómat. – Na, gratulálok – veregette meg játékosan a hátamat -, sikeresen betörtél egy szélvédőt.

- Baszd meg – riadtam meg teljesen. Nincs pénzem arra, hogy kifizessem azt a szart. – Fussunk! – kiáltottam egy nagyot, amikor egy seprűvel kirohanó férfit pillantottam meg.

Duff röhögve szaladt mögöttem, látszólag nem érintette meg, hogy valakinek kárt okoztam, és seprűvel fenyeget bennünket. Szerettem volna ennyire laza lenni mint ő, de nem ment. Szerencsénkre a nap már teljesen lement, így eltudtunk bújni a  – az amúgy jogosan – felbaszódott tulajdonostól. Az egyik fa mögött leltünk menedékre, ahol jól kifújtuk magunkat, és mintha semmi sem történt volna elsétáltunk onnan. Persze a bűntudat mardosott, de igyekeztem legyűrni magamban ezt az érzést.

Fogalmam sem volt hova megyünk. Egy-kettőre a Sunseton találtam magunkat, Duff sem törte magát azon, hogy elmondja hova megyünk, így zsebrevágott kézzel ballagtam mellette, vagy inkább futottam. Ami a szőkének két lépés volt, az nekem hat.

- Lassítanál? – értem újra mellé.

- Bocs – röhögött fel -, nem szoktam ahhoz, hogy ilyen lassan sétál valaki.

- Bocs, hogy nincs két méteres lábam – sóhajtottam egyet. Megállt, lassan felém fordult, majd vigyorogva a hátára emelt. Rövid lábaimmal körülfogtam a derekát, kezeimet pedig a nyakán pihentettem. – Nem vagyok nehéz? – kíváncsiskodtam.

- Nem – röhögött fel.

- Hova megyünk? – kérdeztem.

- Savannah bulijába. Mindig fasza szokott lenni, meglátod, most is jó lesz – törte az utat magának Duff. Erről – arról érkeztek köszönések amelyek a punknak szóltak, néha lepacsizott egy-két rockerrel, vagy lepuszilgatott pár gruppit. Fogalmam sincs, hogy honnan ismerhet ennyi embert, mindenesetre jó volt látni azt a szeretetet amit felé lőttek az emberek.

Befordultunk valami kis zsákutcába. Duff ledobott a hátáról és nyújtózott egy hatalmasat. Hát mégis csak nehéz vagyok. Jobban körülnézve elég lepukkant házakat láttam, hálás voltam, hogy én jobb körülmények között élhetek. A zene basszusát már messziről hallottam, talán egy Black Sabbath szám volt, fene tudja. Mosolyogva követtem a kísérőmet aki az utca legutolsó házához vezetett. A ház előtt páran cigiztek – fekete ruhát viseltek, fekete csizmával, hajukat pedig az égig tupírozták. Mire jó ez a sok tupír?

Beérve az udvarra egyértelművé vált, hogy rengetegen vannak ebben a buliban, és mind seggrészegek – pedig nem lehetett több háromnegyed nyolcnál.

A nappaliban – legalábbis az-az egy dívány a szoba közepén erre utalt -, két lány vonaglott a zenére, a többi fiú pedig nyál csorgatva figyelte őket. Férfiak. Továbbhaladva még több idegennel találkoztunk, néhányan odajöttek lepuszilgatni engem, készségesen visszapusziltam őket, de fogalmam sem volt, hogy kik is voltak.

Átvergődve a kisebb tömegen Slashéknél kötöttünk ki. A földön ültek egy hatalmas körben. Slash éppen szkander partit nyomott Marccal, Steven totál be volt állva, Izzy szokásához híven valami lotyót fűzött be – öt percet adok neki -, Kristina – pár napja megismert gruppi -, azonnal odafutott hozzám, és hosszasan megölelgetett.

- Gyere velem – ragadta meg a kezemet. Áthúzott a tömegen és belökött a fürdőszobába. – Tűnés ki! – kiabált rá a turbékoló párra, akik a kádban szerettek volna kicsit szórakozni. Egy-kettő felkapkodták a ruháikat és kimentek a fürdőből. Ekkor még nem tudtam, hogy Kristina milyen tökös csaj is igazából.

Zöld neon színű féloldalas felsőt viselt egy rózsaszín szoknyával. Lábait barna harisnyával fedte el. Füleiben szintén rózsaszín karika fülbevalók lógtak. Sminkje erős zöld volt. Barna haját az égig tupírozta. Bátor lány, én biztosan nem mertem volna így eljönni otthonról.

A tükörképével szemezett. Itt-ott megigazította elkenődött sminkjét, csücsörített és még jobban borzolta a haját. Oldalra nyúlva előhalászta a táskájából azt amiért valójában berángatott ide.

- Nem szeretek egyedül betépni – vonta meg a vállát, és a kezembe nyomta a füves cigit.

- Kedves, hogy rám gondoltál, de én leálltam már ezzel – emeltem fel védekezően a kezeimet. Cass, leálltál már vele.

- Nem lesz bajod tőle – ó, dehogynem.
- Inkább keresek valakit aki szívesen elszívja veled – ajánlottam neki. Úgy tűnt belement.

- Ne keress! Így több jut nekem – mosolygott felém. Nem tűnt mérgesnek. Lassan a szájához emelte, és jó mélyet szívott belőle. Végigcsúszott a csempézett fal mentén, lábait maga alá húzta, úgy pöfékelt tovább.

A fürdőszoba kezdett megtelni a fű jellegzetes szagával – amit utáltam, mert nehezen lehetett kimosni a hajból, és a ruhából -, nekem meg egyre nagyobb volt a kísértés, hogy kikapjam a kezéből a spanglit. Jobbnak láttam kimenni kicsit a friss levegőre.

Átfurakodva a tömegen kijutottam az udvarra. Három irányból is öklendezéseket hallottam. Nem volt nagy udvar, épp akkora, hogy kényelmesen elfért benne ez-az. Egy lámpa világította meg a szabadteret, ahol azonnal megpillantottam Axlt. Egy kisebb társasággal állt körbe, cigiztek és jókat röhögtek. Odaléptem mellé, hogy mégse érezzem magam olyan egyedül. A vörös rám mosolygott, majd szorosan átfogta a derekamat, én meg jobban hozzásimultam. Vagy negyedórát álltunk így. Hallgattam az idióta történeteket az idegen srácoktól. A csajozgatásokat, a buta gruppik "aranybeköpéseit", a lopásokat, a gyújtogatásokat, a füvezéseket. Egyszóval mindenről tudtam, amiről nem akartam tudni. 

- Axl! - kiabálta el magát Slash az ajtóban állva. - Gyere baszd meg, Duff verekszik - kiabálta tovább Slash, mire mindenki beszaladt, talán én voltam az első aki beért.