III. fejezet

1 9 8 5, április

Telefoncsörgésre ébredtem. Szélsebesen kirohanva az előszobába gyorsan csaptam fel a kagylót - remélve, hogy valamelyik húgom telefonál. Nem hallottam felőlük egy hónapja.

- Cassidie, itt Area, csak szólni akartam, hogy ma egész éjszakára leszel beosztva - csicseregte Area a vonal végén. 

- Rendben - túrtam bele a hajamba csalódottan, majd letettem a telefont. Pedig tényleg reménykedtem abban, hogy a családomból keres valaki. 

Kicsoszogva a konyhába főztem magamnak egy jó erős kávét, majd rágyújtva átmentem a szobámba, és kiültem az erkélyre. 

A gyerekek már egész korán itt szoktak játszani. Néha olyan jó elnézegetni őket. Gondtalanul szaladgálnak, játszanak. Basznak a számlákra, meg lakbérre, vagy arra, hogy éppen nincs cigire pénzük, lejönnek és jól érzik magukat. Itt, ezen a koszos kis kosárlabda pályán, amit körbekerítettek a tölgyfák hatalmas lombjai, hűvöst adva nekik akár a harmincnyolc fokos hőségben is. 

- Jó reggelt - morogta mellőlem Axl, majd levágta magát a mellettem lévő nádszékben. Magára csavarta teljesen a takarót, haja kócosan állt, szemei olyan karikásak voltak, hogy megállhatott volna benne simán a víz. Arca fakó volt, mintha még soha életében nem látott volna napot. 

- Miért van rajtad fordítva a blúz? - mosolyodtam el. 

- Rutinból szökni akartam - beszélt továbbra is a rekedtes hangján.
Pár perces csönd állt be közöttünk, halkan kortyolgattam a kávéból, ő pedig álmosan meredt maga elé. 

- Jól énekelsz - szívtam egy mélyet a cigiből, majd a csikket lehajítottam a vihogó fiatalok közé, mire kaptam pár anyázást. Axl némán figyelte ahogy bemutatok nekik, vagy visszakiabálok valami idiótaságot, megvárta még ismét teljesen ráfigyelek, hogy azután egy vállrántással elintézze az egészet. - Kárnak hálálkodsz - húztam gúnyos mosolyra a számat -, nem azért mondtam, hogy ódákat zengj rólam - bokszoltam egyet a vállába. 

- Kösz. 

Nevetve engedtem neki, hogy kortyoljon egy hatalmasat a kávémból, majd a kis asztalon pihenő egyetlen szál cigimet elcsórva meggyújtsa azt, és azonnal el is füstölje. Csend állt be kettőnk között. Igazából szart sem tudtam róla, mégis engedtem, hogy itt aludjon, elszívja a cigimet, vagy megigya a kávémat.
- Tetszik a lakásod - fordult felém -, nem nézné ki belőled az ember, hogy tiszta vagy.
- Anyád - röhögtem fel -, most bókoltál, vagy sértegetsz?
- Is-is - röhögött fel.
- Szóval egy suttyónak nézek ki, akiről azt gondolhatják az emberek, hogy egy szeméttelepen lakik, akárcsak te? Már megbocsáss, anyukád nem tanította meg, hogy a használt nőket ki kell dobni a kukába? - vigyorodtam el győzedelmesen. Axl először komoly arccal vizslatott, majd kitörő nevetéssel fogadta beszólásomat.
- Nem, nem beszélgettünk soha erről - rántott egyet a vállán továbbra is mosolyogva.

*

1 9 8 5, május 

- Két vodka, és egy koktél - léptem oda a bárpulthoz totál leizzadva. Ma különösen sokan voltak a bárban, egész este le-fel rohangáltam, futkostam ide-oda, és egyszerűen annyira lefárasztotta az agyamat a sok pia megjegyzése, hogy eléggé el is álmosodtam, pedig még csak éjfél volt. Hol van még a hajnal?! 

- Tessék - nyomta a kezembe Tracy, aki szintén hulla volt. 

- Két koktélt adtál, és egy vodkát - nevettem el magam. 

- Nem azt kérted? 

- Nem - tettem le a pultra a tálcát -, két vodka és egy koktél. 

- Ne haragudj, csak már nem bírom ezt idegekkel - panaszkodott, miközben letette elébem a vodkát. 

- Pihenj kicsit - simítottam meg a vállát -, megoldjuk Areával - kacsintottam egyet rá, majd elindultam vissza az embertömegbe. 

A hangszórókból egy Kiss szám üvöltött, a táncparkettet ellepték a fiatalok - aminek ebben a pillanatban egyáltalán nem örültem, mert félő volt, hogy kiütik a kezemből az italokat. A bárpultra már rá voltak dőlve az idősebb emberek, annyira részegek voltak. A bokszokat ellepték a nagyobb társaságok, a színpadon két lány vetkőzött - igazából senki nem kérte meg őket, maguktól csinálták a műsort. Csak egy tipikus szombat este volt. 

Visszasietve a pulthoz egy újabb rendelést adtam le, de mire kinyögtem, hogy mit is kell elfelejtettem, így ismét vissza kellett menjek a hangos társasághoz, hogy megkérdezzem mi a fenét rendeltek. 

- Bocs - kezdtem el kiabálni -, elfelejtettem mit rendeltetek. Elismételnétek? 

- Ezek a tyúkok még erre sem képesek - mondta gúnyosan egy szakállas, idősebb férfi. Elengedve a fülem mellett a beszólását mosolyogva vártam a rendelést, pedig legszívesebben a szájába léptem volna. - Öt sör, két kóla és egy koktél. 

- Rendben - fordultam meg, majd iramodtam vissza a pulthoz. - Öt sör, két kóla és egy koktél - harsogtam túl a zenét, Tracy pedig hüvelykujját mutatva jelezte, hogy megértette, és meg is jegyezte. 

- Cass - kiabált Area - gyere, egy csaj  rosszul van a vécében - rángatott a mosdó felé. Jellemző. Mindig az én dolgom kirángatni őket a friss levegőre. 

- Megoldod? - néztem Tracyre aki egy "hogy a faszba ne?" nézéssel megnyugtatott, így teljesen a feladatomra tudtam koncentrálni. 

Bevágódva a mocskos mellékhelységbe egy lány lábát véltem kilógni az egyik fülkéből. Area visszasietett segíteni Tracynek, rám pedig várt a piszkos munka. Benyitva a fülke ajtaját borzalmas látvány terült elém. A lány hosszú barna haja szétterült a földön, tiszta mocsok volt. Az orrából és a szájából ömlött a vér, a kezében egy kis zacskódarab, amiből rögtön tudtam következtetni mi is a pontos baja. Felrángatva a földről elkezdtem erősen pofozni, hogy kicsit észhez térjen. Nem sokon múlott, hogy nem fulladt meg a saját vérében. A csaphoz sietve bevizeztem a kezeimet, majd elkezdtem az arcát törölgetni vele. Ideges voltam, mert nem nyitotta ki a szemét. A vér a fülemben lüktetett, csak a basszust hallottam a kinti zenéből. Szédültem. 

Máskor is volt már ilyen - nyugtattam önmagamat, de akkor hánytak, vagy csak annyira be voltak állva, hogy nem tudtak magukról. Ilyen még nem fordult elő, hogy meg sem mozdultak. 

- Hívd a mentőket - szaladtam oda pulthoz, mire Area amilyen gyorsan csak tudta tárcsázta a mentősöket, én meg visszaszaladtam az idegen lányhoz. Úgy feküdt ahogy otthagytam. Basszameg. 

Két perc múlva már a hordágyon gurították, túlélte. De nem sokon múlott. Hatalmas kő esett le a szívemről, akkora, hogy még Dél-Amerikában is meghallották. 

Mocskos egy világ, annyi szent. 

Már hajnalodott amikor kivágódtam a Sky ajtaján. Kifejezetten meleg volt, mégis fáztam, teljesen felfordult a bioritmusom, már azt sem tudta a szervezetem, hogy nyár van, vagy tél, éjszaka, vagy délután.
Ösztönösen tettem az egyik lábamat a másik elé, szinte szaladtam. Semmi másra nem vágytam jobban, csak arra, hogy letusolhassak és szétterülhessek az ágyamon. Befordulva az utcámba, észrevettem egy bongyor hajú, magas fiút bóklászni a bokrok között. Mosolyogva indultam el az irányába, reménykedve abban, hogy Slash lesz az, akit lassan három hete, hogy nem láttam - ahogy a többieket sem.
- Slash - futottam oda hozzá, de amikor megfordult rájöttem, hogy csak egy lenge öltözetű lány az. - Bocs, elnéztelek - kezdtem el szabadkozni, a lány meg fittyet hányva rám tovább sétált.
- Hát mindenhol minket keresel - röhögött fel a hátam mögül valaki. Megfordulva Izzy pimasz tekintetével találtam szembe magam. Hanyagul eldobta a cigijét, majd ugyanolyan lazasággal széttaposta az aszfalton.
- Szia - öleltem meg hosszasan köszönésképpen. Az ölelés nagyon hosszúra sikeredett, annyira álmos, és fáradt voltam, hogy eltudtam volna aludni erősen tartó karjaiban.
- Hé-hé - pofozott meg szelíden -, nem gondolod, hogy egész éjszaka itt tartalak, még te, akár egy ló állva alszol - kuncogott fel. - Nem vagyok teljesen beszámítható - vallotta be őszintén, én pedig félig csukot szemmel figyeltem rá. - Különben is - túrt a hajába -, a csaj akit felszedtem valahol itt van a bokorban. Haza találsz egyedül? - vigyorodott el.
- Persze - nyögtem fel -, akkor majd találkozunk - indultam tántorogva tovább. Szóval velük leginkább éjjelente lehet találkozni, akkor aktívak.
Belépve a lakásomba azonnal elöntött a nyugodtság, legszívesebben az előszoba puha szőnyegére levetettem volna magam, és aludtam volna száz évig, akár Csipkerózsika. Ösztönösen csináltam mindent - csukott szemmel, arra sem volt erőm, hogy káromkodjak mikor belerúgtam az ágy szélébe, vagy nekimentem az ajtófélfának. Csak nyögtem egyet, és kúsztam tovább.
Hajnali ötkor már az ágyamban feküdtem, és esküszöm, hogy egészen addig nem becsültem meg igazán az ágyamat, meg is fogadtam önmagamnak, hogy amint felkelek reggel - vagy délután - megölelgetem.
Másnap dél körül hatalmas nevetésekre ébredtem fel. Mintha Slasht hallottam volna beszélni, és néha Duff mélyebb hangja is behallatszott.
- Mi a fasz? - dörzsölgettem a szemeimet álmosan. A kis nappaliban találtam a fél Guns n Rosest, és három... hm, gruppit, vagy mi is ezekre a szakszó. Steve éppen a pizzámat majszolta befelé, Slash a tévét bámulta, Duff egy vicces történetet mesélt egy idegen pasasnak, a három lány pedig Stevent fűzte - igen, egyszerre hárman.
- Neked is jó reggelt - kapta felém a fejét Slash, mire göndör fürtjei ide-oda himbálóztak. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta.
- Pizzát? - nyújtotta felém Steven a pizzás dobozt.
- Megkínálsz a saját kajámmal? - ültem le mellé törökülésbe hitetlenkedve, majd kivéve az utolsó előtti szeletet, jóízűen rágni kezdtem, Steve pedig csak idiótán vigyorgott.
- ...erre kidobtak onnan minket - mesélte továbbra is Duff az érdekfeszítő sztoriját elfúló hangon, amin az ismeretlen fiú akkorákat nevetett, hogy félő volt leszakad a mennyezet.
- Amúgy Cassidie vagyok, és ez az én lakásom - nyújtottam a kezem a fiú felé.
- Marc - rázta meg gyengéden a kezemet mosolyogva. Rendes palinak tűnt. - Tetszik a lakásod - nézett körül. - Tíz éves korom óta nem voltam ilyen rendezett kis kéróban.
- Akkor üdv itt, ahol az idióták mindig összeszaladnak - nevettem fel Slashékre célozva, mire Duff is elvigyorodott.
- Sűrűn itt leszünk  - nevetett velem együtt Marc is.
- Pszt - intett le minket Slash - kezdődik a Dallas.
- Ember - kezdett bele Duff, de Slash nem hagyta, hogy befejezze a mondatot.
- Kussolj már el - intette le ismét Duffot, majd a tévé felé fordult, a magas szőke meg csak felröhögött.
Már negyed órája néztük a sorozatot. Slash senkinek sem engedte, hogy megszólaljon, az egyik lányra annyira feldühödött, hogy hazaküldte azt, mire a többi lány is vele tartott. Stevennek is feltűnt egy idő után, hogy a gruppijai elmentek, így kissé csalódottan, de ennek ellenére kíváncsian nézte az epizódot.
Duff mellé ledobva magam szétterültem a díványon. Soha nem voltam az a szégyenlős típus, így akkor sem éreztem zavarba magam, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve ölébe hajtottam a fejemet, amire ő csak mosollyal felelt.
- Meddig tart még ez a szar? - hajolt le hozzám, hogy a fülembe bírja súgni.
- Nem  tudom, maximum negyvenöt perc - súgtam vissza neki félve, hogy Slash meghallja, és esetleg engem is elküld a saját házamból.
Duff csalódottan sóhajtott egyet, Slash pedig egyre hangosabban szidta Jockeyt, Marc már bealudt a fotelben, gondolom húzós estéje volt, Steven pedig vigyorogva nézte a műsort.
- Én ezt nem bírom tovább - tápászkodtam fel nevetve és elindultam az erkély felé.
- Akárhová mész is, várj meg - állt fel röhögve Duff is, majd kiült velem a kis teraszra.
- Cigit? - dobtam le elé a dobozt.
- Kösz - húzott ki egy szálat belőle.
- Meggyújtsam neked, vagy megy már egyedül is? - kezdtem el heccelni, utalva a legelső találkozásunkra.
- Gyakoroltam otthon - válaszolta kurtán. - Apropó, hogyhogy van lakásod? Mármint nem mindenkinek sikerül ilyen lakásra szert tennie, egy ilyen jó helyen.
Nem számítottam erre a kérdésre. Fogalmam sem volt róla, hogy őszinte választ adjak neki, vagy csak kitaláljak egy történetet, ami mesébe illő.
- Hát - fújtam ki a füstöt, ezzel is időt nyerve magamnak -, a nagynénémé volt - rántok egyet a vállamon. Ami igaz is, csak az már egy másik történet, hogy hogyan lett az enyém.
- És ő hol van? - tette fel az újabb kérdést.
- Nem tudom - válaszoltam neki. - Amikor ideköltöztem egy éve, akkor még tudott önmagáról, és önszántából adta ide a lakást. Borzalmas állapotban volt. A falak lehányva, patkányok mindenfelé, szétvert ajtók, ablakok. Borzalmas volt - fújtam ki egy újabb adag füstöt. - Alkoholista, de lassan egy éve nem tudok róla semmit sem.
- Nem... nem tudtam - kezdett el Duff habogni.
- El ne hidd - nevettem fel. - A másik utcában lakik, amikor hozzáment a jelenlegi hapsijához erre a házára már nem volt szüksége, én meg kaptam a lehetőségen - meséltem neki elfojtott mosollyal.
- Rohadj meg, totál elhittem - nevetett fel ő is. - Ezek veszekednek bent? - kezdett el Duff fülelni. Azonnal felpattantunk, és berohantunk a nappaliba.
- Jockey csak jót akart - üvöltötte Steven.
- Jockey soha nem akar jót, csak kiakar baszni Bobbyval, meg azzal a szőke csajjal, akit amúgy simán meghúznék - válaszolta sértődötten Slash. - Ha figyelmesen nézted volna az epizódokat az elejétől tudnád miről beszélek.
- Én is meghúznám - mosolyodott el Steven.
- Ez az én barátom - karolta át Slash, majd lekuporodva a tévé elé folytatták a bámulását.
- Most akkor nem veszekednek tovább? - pillantottam fel csalódottan Duffra. Röhögve megrázta a fejét, majd levetette magát az ágyra.
- Hé - állt fel Slash. - Úgy is vége a sorozatnak, nem nézünk át valahova? Ha jól hallottam Savannah tart valami bulit.
- Délután kettőkor? - néztem fel a faliórára.
- Egész messze van, pláne gyalog - állt fel Steven is. - Gyere Marc - rántotta fel Steven a még mindig szunyókáló Marcot. Duff felpattanva a fiúk után eredt, akik - a még mindig bóbiskoló szerencsétlent húzták az ajtó irányába.
- Te nem jössz? - fordult vissza.
- Össze kell takarítsak - mutattam arra a disznóólra amit maguk után hagytak.
- Segítsek? - adta a kezembe a pizzás dobozt mosolyogva.
- Nem kell, menj csak - bokszoltam egyet a vállába.
- A kulccsal mi legyen? - himbálta meg ujjaira csavart kis pótkulcsot.
- Tedd a bejárati szőnyeg alá, majd megtalálja az akinek kell - rántottam meg a vállam.

Egy-kettő összepakoltam. Négyet mutatott az óra. Unottan lépdeltem be a fürdőszobába, hogy letusoljak, és elkészüljek az esti műszakra. Mókuskeréknek éreztem az egészet.
Megengedve a langyos vizet ellazulva álltam a tus alatt. A bőrömön végigcsurgott a tusfürdő, melynek kókusz illata az egész teret betöltötte.
Miután végeztem a tusolással a barna miniszoknyámat magamra erőszakoltam, felvettem egy fehér toppot és elindultam a Skyba.
Végig vonulva az utcán mindig kellemetlenül éreztem magam a "felszerelésem" miatt. Egyszerűen nem voltam ez a típus. Inkább azon lányok közé tudtam volna magamat sorolni, akik hosszú nadrágokban jártak, imádták ha összekócolja hajukat a szél, és kerülték a miniszoknyás helyzeteket.
- Csini vagy - fordult utánam egy suhanc kaján mosollyal az arcán.
- Apád is dicsért tegnap - mosolyogtam vissza rá, mire furcsán elfintorodott, talán nem erre a válaszra számított.
Mosolyogva tettem meg az út további részét. Annyira büszke voltam önmagamra, hogy körül sem néztem kinek is mentem neki.
- Hé, nem is köszönsz nekem? - ölelt meg vigyorogva az ismerős alak.